Vígh László

ZalaegerszegKosztolányi u. 8.1. választókerület
2013 Aug. 9 14:00

XXX. Zala Menti Napok Zalalövőn.

Zalalövő - Harmincadik alkalommal nyílt meg pénteken Zalalövőn a Zala Menti Napok kulturális rendezvénysorozat.

A Salla Művelődési Központban péntek délután került sor az ünnepélyes megnyitóra. A Himnusz elhangzása után Herczeg Imre alpolgármester köszöntötte a vendégeket, köztük a város testvértelepüléseiből, Lövőről, Kibédről, Oberaich-ból és Farra d´Isonzo-ból érkezett önkormányzati küldöttségeket. Az alpolgármester szólt az uniós kapcsolatok jelentőségéről, arról, hogy a fejlődéshez ma már hozzátartozik a nemzetközi önkormányzati együttműködés is.

Vigh László országgyűlési képviselő ünnepi beszédében gratulált a város jubileumi, harmincadik nagyrendezvényéhez. Beszédében szólt a határon túli magyarokkal való kapcsolat fontosságáról, a kormány munkahely teremtő és gazdasági céljairól.

Az ünnepség a hagyományoknak megfelelően kitüntetés átadásával folytatódott. Idén a Zalalövőért Díjat az önkormányzat dr. Pálfi Dénes kertészmérnöknek ítélte oda, aki a szőlészet és borkultúra színvonalának javításában nagy szerepet játszott Zalalövőn is. A helyi borbarát körrel együttműködve, előadásokkal, metszési bemutatókkal, fajtajavaslatokkal segítette a munkájukat. Az alpolgármester és az országgyűlési képviselő egy szép boroshordót is átadott a kitüntetettnek, tevékenysége jelképeként.

Ezt követően Varga József festőművész és Szabolcs Péter Munkácsy-díjas szobrászművész, továbbá Illés M. Julianna festőművész és Serdar Ünver fotós tárlatát nyitották meg.

Tovább »
2013 Aug. 4 08:49

Parasztolimpia Misefán

Misefa - Sikerült megőriznie tavaly is elnyert bajnoki címét a nagykapornaki csapatnak, de ezúttal olyan szoros volt a verseny, hogy csak gumicsizma-szétrúgással lehetett győztest hirdetni a misefai parasztolimpián.

Az igazán forró hétvégének a strandolók nyilván nagyon örültek, ám azok az elszánt versenyzők, akik a szombati misefai erőpróbára vállalkoztak, biztosan kibékültek volna egy kicsivel enyhébb időjárással. Dacára a kánikulának, most is tömegek voltak kíváncsiak a település sportpályáján megrendezett parasztolimpiára, amelyen ráadásul minden eddiginél több csapat mérte össze ügyességét, állóképességét.

– Ez már a 14. parasztolimpiánk, és ezúttal 11 csapat nevezett a versenyre, így lassanként kezdjük kinőni a helyszínt. 2000-ben még 5 csapattal indult az olimpia, akkoriban a paraszti munkákat felelevenítő „kemény" versenyszámokat állítottunk össze, de a közönség később azt igényelte, hogy poénossá alakítsuk a programot – mondta el a helyszínen Kovács József falugondnok, a rendezvény főszervezője.

Így kerülhetett a repertoárba például a fejen egyensúlyozós vízhordás, vagy az almacélbadobás, amikor a pálya szélén felsorakozott csapattagok átlósan hajigálták egymásnak a zöld gyümölcsöt, és csak akkor szereztek pontot, ha földre esés nélkül a kosárban landolt a „labda".

A következő feladat igencsak népszerű volt: fröccsivás és tízszeres körbeforgás után egy tál vízzel kellett szlalomozni a szalmabálák között, és bizony sokan voltak, akiket megtréfált az egyensúly(talanság)uk, a jókora eséseket pedig ovációval fogadta a közönség. A nézők egyébként olyannyira lelkesek voltak, hogy a nagy meleg és az időbeli csúszás miatt lefújni tervezett utolsó versenyszámot is kikövetelték, így aztán nyolc válogatott erőpróbát kellett kiállniuk a csapatoknak. Végül tehát hajszálnyi előnnyel a nagykapornakiak nyerték a 2013-as parasztolimpiát, a második helyet a felsőrajki, a harmadikat pedig a szentpéterúri küldöttség szerezte meg. Idén egyébként nemcsak a kistérséghez tartozó falvak küldték el „olimpikonjaikat", de a távolabbi Resznek és Vöckönd is indult a megmérettetésen.

– Nagyon szereti a közönség ezt a hagyománnyá vált programot, sőt, más falvakban is terjed már a parasztolimpia, és többnyire kikérik a tanácsainkat a szervezők. Délelőtt mindemellett sportversenyekkel, gyerekprogramokkal és műsorokkal készültünk, este pedig tánccsoportok és zenés produkciók szórakoztatták az embereket – mondta Henczi Béla misefai polgármester.

A parasztolimpia kora esti eredményhirdetésén Vigh László országgyűlési képviselő adta át a díjakat. Az egész napos mulatság bállal ért véget.

Tovább »
2013 Aug. 2 16:00

Fidesz: Az ország talpra állt

Magyarország nem kér többet a Gyurcsány-Bajnai-kormány szélsőséges és veszélyes gazdaságpolitikájából, amivel mindig a magyar családok húzták a rövidebbet -– reagált az MSZP csütörtöki sajtótájékoztatójára Vigh László országgyűlési képviselő.

A Fidesz politikusa úgy fogalmazott: a szocialisták lebuktak, kiderült, hogy az aláírásgyűjtésük átverés. Bajnai Gordon elismerte korábban, hogy sem rezsicsökkentést, sem élelmiszeráfa-csökkentést nem támogat.

- A bukott baloldal ismét a magyar emberek szemébe hazudik, ahogy korábban: adócsökkentéseket ígértek, aztán sorozatos megszorításokkal sújtották a magyar családokat. Az államadósságot és a munkanélküliséget megduplázták, felelőtlen költekezésük miatt az ország pénzügyileg kiszámíthatatlan, sérülékeny volt –- fejtette ki a képviselő. Vigh László hozzátette: ha az MSZP-n múlna, eltörölnék a rezsicsökkentést, szűkítenék a családi adókedvezményt, csökkentenék a fizetéseket, a devizahitelesek helyett a bankokat mentenék. Ám Magyarország mára pénzügyileg talpra állt, kikerült a túlzottdeficit-eljárás alól, visszafizeti az IMF-hitelt, miközben az ország vezetése minden eszközzel segíti a magyar családok és vállalkozások boldogulását.

Tovább »
2013 Jul. 14 14:30

Megújult a pókaszepetki központ

Pókaszepetk - A település megszépült központját avatták szombaton a falunap alkalmából. A közel hétmillió forintos támogatásra a cigány kisebbségi önkormányzat pályázott.

Tóth András polgármester beszédében utalt rá hogy a Sümeg-Zalaegerszeg út négy évvel ezelőtti felújításakor kezdődött el a községi fejlesztés. Megújultak a buszmegállók, a központban buszöblöt alakította ki, eltűntek a gödrös padkák, az oszlopok rengetege, a nyitott esővízcsatorna. Az idő tájt készült el a központ rekonstrukciójának terve is, amellyel a kisebbségi önkormányzat pályázott. Hosszas előkészítés után tavaly októberben kezdődtek el a Sprint Kft. a hétmillió forint nettó értékű munkát. Ennek végeztével immár térköves burkolat, zöldszigetek, utcai bútorok, virágládák, kisvárosias milliő fogadják az erre járókat.

Vigh László országgyűlési képviselő beszédében az Európai Uniós források jelentőségéről valamint a falubeliek összefogásáról beszélt - kiemelte, hogy összefogással eredményesebbek lehetnek a vidéki települések.

Szombaton nyitották meg a „Kapocs gyökereinkhez" pályázat kiállítását a faluházban. A pályázat segítségével megtartott művészeti oktatásokon a pókaszepetki és környékbeli diákok ismerkedhettek meg anyagozással, a fazekasság alapjaival, az üvegfestéssel. Alkotásaikban megjelentek környezetük értékei, a zalai motívumok is.

Este adták át a Pókaszepetkért Díjat, amelyet Korpics Józsefné vehetett át, a településért végzett példamutató önkéntes munkájáért.

Tovább »

Vígh László

Zalaegerszeg, Kosztolányi u. 8.
friss hírek
eseménynaptár